fahajomodell.hu

Kézi készítésű, egyedi hajómodellek, makettek

3

Az első gőzhajók, tengeralattjárók építése.Megosztom

Az első gőzhajók, búvárhajók, tengeralattjárók

Az egyetemes hajózás története
A gőzhajózás kezdete, a tengeralattjárók fejlődésének 
története 1900-ig
19. század - gőzhajó
Az első gőzhajó, amely eredményesen működött, Robert Fulton (1765-1815) CLERMONT-ja volt. 1807-ben a Hudson folyón közlekedett, New York és Albany között. A 75 m hosszú hajót, a csaknem 5 méter átmérőjű kerekek közel öt csomós sebességgel hajtották a Hudson folyón.
Néhány év múlva ezt a figyelmet keltő újítást Európában is követték, a Glasgow és Greennock között közlekedő KOMET hajóval. 
1817.-ben készült az első magyar gőzhajó is, Bernhardt Antal pécsi órásmester CAROLIN -ja, amely a Dunán közlekedett vontatóhajóként.
1. 2.
        Clermont (amerikai gőzös 1807)                      Carolin (magyar gőzös 1817)

A gőzhajókat kezdetben csak folyami utas- és áruszállításra használták. A tengeren csak kisméretű hajók, leginkább vontatók működtek.

1819-ben a Savannah nevű amerikai gőzhajó első ízben szelte át az Atlanti-óceánt. Savannah-ból 26 nap alatt kelt át Liverpoolba. Gőzerejét azonban csak akkor használta, ha a vitorlákkal elért menetsebesség óránként négy mérföld alá csökkent (ez összesen 8 órát jelentett a 26 napos útból).
3.
SS Savannah (1819)
1838
Csaknem 20 év múlt el, míg az első kísérletet egy másik követte, és 1838-ban a GRAT WESTERN és a Syrius gőzhajók Bristolból New Yorkba, és onnan visszautazva, megvetették az alapját az első transzatlanti gőzhajózási vonalnak.                                   
4.       5.
                   Great Western (1838)                                                     Syrius (1838)

1840-ben kezdte meg járatait a Britannia, az első menetrend szerinti postahajó.
6.
RMS. Britannia (1840)

Ettől kezdve, csak a sebesség volt a kérdés. Megindult a nagy verseny. A technikai verseny is kibontakozott, és mérnökök hada igyekezett tökéletesíteni a gőzhajók szerkezetét. 
1845 - A kor egyik híres versenyében az addig alkalmazott lapátkerék és az újonnan feltalált hajócsavar teljesítményét tették próbára, amikor az azonos géperejű csavaros RATTLER és a lapátkerekes ALECTO tatját összekötötték. A csavaros hajó lassan maga után vontatta a kétségbeesetten csapkodó lapátkerekest.
7.
A Rattler balra (csavaros) és az Alecto (lapátkerekes) versenye 1845-ben.

1859 páncélozott hajók (korábban vértezett hajónak nevezték)
Franciaországban Duqui de Lome mérnök megtervezte a Gloire-t, és ennek 1859-es szolgálatba állításával színre lépett az első páncélozott hadihajó.
8.
A francia Gloire (1859)

A háromárbocos, egy ütegsoros hajó a Gloire még fából készült. A fa hajótest mindkét oldalát 11 cm vastag páncéllemezekkel borították. A hajó már fel volt szerelve gőzgéppel és hajócsavarral is. Vízkiszorítás: 5 618 tonna, hossz: 78,2 m, szélesség: 17,0 m, merülés: 8,5 m, végsebesség: 13 csomó (24 km/h).

1860 - A britek válasza a következő évben elkészült Warior vitorlás gőzös volt. A meghajtást alapvetően még a vitorlákra bízták. 
9.
H.M.S. Warior (1860)

A Warior újdonságai hagyományt teremtettek. Ezek között említhetők a szerkezeti szilárdságot is növelő vízzáró rekeszfalak. A hajófeneket két önálló rétegből képezték ki, hogy megfeneklés esetén se károsodjon a szerkezet. A hajógerinc, a bordák, és a fedélzeti gerendák kovácsoltvasból készültek, sőt a teljes héjazat is. A kéményt összecsukhatóra építették. Vízkiszorítás: 9000 t, hossz: 129,5 m, szélesség: 17,8 m, merülés: 8,2 m, sebesség: 13 csomó (24 km/h).
1871.-ben tartalékállományba helyezték.
1987. óta múzeumhajóként funkcionál.

1862 - A gépnek és a vitorlának a kényszer házassága, először az 1862 és 1865 között lezajlott észak-amerikai polgárháborúban szakadt meg. A Virginia és a Monitor (nemcsak vitorlájuk, de még árbocuk sem volt) összecsapásakor, egyik sem szenvedett komoly sérüléseket.
Bebizonyosodott, hogy a páncélzat a nagy ágyúk ellen is jobb védelmet nyújt, mint a fa. Elavult az addigi harcmodor is, hogy a támadó hajó egyik oldalával az ellenség felé fordulva, vívta meg csatáját. A Monitor, az ágyútorony elforgatásával mozgási irányától függetlenül, tűz alatt tudta tartani az ellenséges hajót.
10.
A Virginia vs. Monitor (1862)
1886 Glückauf
A világ első gőzös tankhajóját 1886-ban állították szolgálatba. Britek készítették német megrendelésre. A közvélemény gyanakvóan fogadta, afféle úszó bombának tekintette, mivel abban közel volt egymáshoz a veszélyes rakomány és a kazánban égő tűz. Az olaj- és származékai szállításának ezen módjának a meghonosodását azonban immár semmi sem gátolta, hiszen világszerte ugrásszerűen megnőtt a kereslet a cseppfolyós üzemanyag iránt. 
11.
Glückauf (1886)

Tengeralattjárók

1620 - Cornelis van Drebbel holand mérnök és feltaláló 1620-ban építette az első hajózható tengeralattjárót, miközben az angol haditengerészetnél dolgozott. Kormányozható tengeralattjárót alkotott, bőrrel borított favázzal. 1620 és 1624 között további két hajót épített és tesztelt, mindegyik nagyobb volt, mint az előző. Az utolsó (harmadik) modell 6 evezővel rendelkezett és 16 utast tudott szállítani.
  13
Első működőképes tengeralattjáró (1624) /12./   A Drebbel rekonstrukciója (napjainkban) 

Ezt a modellt személyesen mutatták be I. Jakab királynak, és több ezer londoninak. Három órát tudott a víz alatt maradni (4.5 méter) mélységben. Drebbel még Jakab királyt is levitte egy próbamerülésre.

1776 - Az első búvárhajó, amely nemcsak működőképes volt, hanem háborús célokra is felhasználták, David Bushnell által tervezett és 1776-ban megépített Turtle (Teknősbéka) nevű búvárhajó volt. Észak-Amerika függetlenségi háború (1775-1783) idején használták.
14.
A Turtle búvárhajó (1776)

A hajó le- és felmerülését egy kézzel forgatott, csavaros megoldás tette lehetővé, míg a hajó vízszintes haladását egy kétszárnyú lapátmű biztosította (a későbbi hajócsavar elődje). A hajótetejéről egy, az ellenséges hajó fenekének átfúrására alkalmas fúró állt ki, ehhez lehetett egy robbanótöltetet hozzáerősíteni. Az H.M.S. Eagle felrobbantása kudarcba fulladt, mivel az angolok a hajófenekét vörösréz lemezzel borították be a fúrókagylók ellen. A hajót ezért nem tudta megfúrni Ezra Lee őrmester, aki a búvárhajót irányította. A kudarc korántsem a Trutle szerkezeti elégtelensége miatt következett be.
A későbbiekben többen próbálkoztak tengeralattjáró építésével.

1800 - Robert Fulton tervezte tengeralattjáró a Nautilus:
15.  16.
A Nautilus keresztmetszete (1800)

Ez is kézi hajtású hajócsavar fogatásával haladt a vízen. Felszínre kerüléskor egy összecsukható vitorlát (amely a dzsunkára emlékeztet) lehetett bevetni a hajó mozgatásához.

1852 - Wilhelm Bauer első műve a Brandtaucher, 1852-ben a feltalálójával és két társával együtt elsüllyedt. Utasainak csak több órás küzdelem után sikerült 15 m mély vízben fekvő hajóból kiszabadulniuk.
17.
Brandtaucher (1852)
1860
Az 1860-as években az észak-amerikai polgárháború képviselői is siettették a búvárhajók építését. Egységesen Dávid névre keresztelték így jelezve, hogy céljuk a náluk jóval nagyobb hajók elpusztítása. A kézi erővel vagy gőzzel hajtott Dávidokat ún. rúdtorpedóval látták el, azaz olyan aknával, amelyet a hajóorrtól messzire előrenyúló rúd végére erősítettek.
18.
Dávid 1860-as évek Amerika

1864. február. 27.-én Dávid elpusztította a Housatunic vitorlás hadihajót. A robbanás nem kímélte meg a búvárhajót sem.

1886 torpedó
Európában egyre több ország kezdett érdeklődni az új fegyvernem iránt. A fiumei Luppis János fregattkapitány megalkotta a tengeralattjáró legfontosabb fegyverét, a torpedót, amit Robert Whitehead angol mérnök 1868-ra annyira tökéletesített, hogy ezzel minden más fajta torpedót kiszorított a használatból.
19.
 Whitehead torpedó szerkezet, 1891.-ben jelent meg
Sűrített levegővel működő motor hajtotta.
1888
A francia Gymnote a világ első elektromos  tengeralattjárója és az első torpedókkal is felszerelt tengeralattjáró volt. Hossza: 17,2 m, szélessége: 1,8 m, 55 lóerős villanymotor hajtotta, az energiát 564 db akkumulátor szolgáltatta.
20.
Gymnote (1888)

Hosszas kísérletezés után a 19. század végére megszületett egy vadonatúj fegyvernem, a tengeralattjáró.

1894
Az első gőzturbinás hajó , az angol Turbinia 1894-ben épült. Képes volt elérni a 34 csomós, azaz 64 km/órás sebességet. A gőzturbinában a gőz nem egy dugattyúban dolgozik, hanem a gőz egy turbinát (légcsavart) mozgat meg, ennek az erejét juttatják el a hajócsavarig. Az új meghajtás hatalmas erőket szabadított fel, így a hajók mérete és súlya tovább növekedhetett.
21.
Turbinia (1894)
Forrás munkák:
Marjai Imre: Hajómodellezés
Marjai Imre Pataky Dénes A hajó története
Dr. Balogh Tamás: A hajózás története /Tabló  sorozat/
Robin Hanbury-Tenison: Hetven felfedező utazás földön, vízen, levegőben
Marjai Imre: Nagy hajóskönyv
Marjai Imre: Felfedezések Könyve
Stefan Gulas Dusan Lescinsky: A vitorlás hajók története
Marjai Imre: Nagy kalózkönyv
Arnold Kludas: Hajók
Franco Giorgetti: Vitorlás hajók
Tony Gibson: Hajók enciklopédiája
Marjai Imre: Készítsünk hajómodellt
Tóth Kálmán: Vitorlázás

Képjegyzék, a felhasznált képek forrásai:

1.kép: https://slideplayer.hu/
2.kép: http://www.shipmodell.com/index_files/1CAROLINA.jpg
3.kép: https://oceanografiaeafins.files.wordpress.com/2020/05/savannah.jpg
4.kép: https://i1.wp.com/novate.ru/files/u32501/steamboat-history-7.jpg
5.kép: https://i2.wp.com/novate.ru/files/u32501/steamboat-history-6.jpg
6.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/7b/RMS_Britannia_1840
_paddlewheel.jpg
7.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c5/Alecto_and_Rattler.jpg
8.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/79/LaGloire.jpg
9.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/67/HMS
_Warrior_2.JPG/800px-HMS_Warrior_2.JPG
10.kép: https://i.pinimg.com/564x/75/6b/5b/756b5b265aed844d09df970c1cc6bfac.jpg
11.kép: http://www.aukevisser.nl/german/c1084b60.jpg
12.kép: https://i1.wp.com/www.hisour.com/wp-content/uploads/2017/06/Cornelis-Drebbel.jpg?w=934&ssl=1
13.kép: https://4.bp.blogspot.com/-DKfovq8-AdQ/UwxPZulzRjI/AAAAAAAADxU
/4icbcf1-950/s1600/kapal+selam+Cornelius+van+Drebbel.png
14.kép: http://www.drgeorgepc.com/turtleConnRiverMuseum.jpg
15.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/4/4e/
FultonNautilus.jpg/800px-FultonNautilus.jpg
16.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/59/
Fultondesign7.jpg/1024px-Fultondesign7.jpg
17.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/d0/Wilhelm-Bauer_Brandtaucher_von_1850.JPG/755px-Wilhelm_Bauer_Brandtaucher_von_1850.JPG
18.kép: https://lh3.googleusercontent.com/proxy/ISvzAdfWfPnL1ho6Om
DY1JRAOnXdquyeS8YVbFm_nX62V4fw1vSoRKIL1vLSL_AZY86PHO9yGfgMDSOs-JEBE61WGd_-rpHQHfHy1A
19.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/54/Torpille_
Whitehead.jpg/300px-Torpille_Whitehead.jpg
20.kép: https://alchetron.com/cdn/french-submarine-gymnote-q1-d792d060-d310-4ce4-99f7-f2e207b7d04-resize-750.jpg
21.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e9/Turbinia_At_
Speed.jpg?download

Címkék:
hajózás, története, fejlődése, hajómodell, makett, hajómakett, hajó, clermont, carolina, grat western, rattler, alecto, gloire, warior, virginia, monitor, drebbel, tengeralattjáró, gőzhajó, búvárhajó, turtle, nautilus, brandtaucher, dávid, torpedó, gymnote, gőzturbina, turbinia, gőzturbinás,  

Fa hajómodellek

Kézi készítésű hajómodellek, makettek egyedi igények szerint.

Saját készítésű hajókötél értékesítés hajómodellekhez


Elérhetőség

Susányi Oszkár
Hajómodell készítő mester

GEROSZ Bt.
2360 Gyál Bocskai u.53.

Telefon / telefax: +36-29-345-319
E-mail:  info@fahajomodell.hu

Gyorslinkek

Hajómodellek, hajó makettek
Import hajómakettek
Ágyú makettek
Leonardo Da Vinci makettek

Hajókötél értékesítés hajómodellekhez

YouTube videó csatornánk

Fahajómodell - Susányi Oszkár hajómodell készítő mester © 2015   Cím: 2360 Gyál Bocskai u. 53.   Tel: +36 (29) 345-319

FEL