fahajomodell.hu

Kézi készítésű, egyedi hajómodellek, makettek

3

Bellona hajómakettMegosztom

H.M.S Bellona vitorlás hajó története

Az HMS. Bellona története:

A HMS. Bellona fregatt építése 1758 május 10.-én kezdődött Chatam hajóépítő műhelyében. A hajótestet 1760 február 19.-én fejezték be, és 1760 április 8.-án a Bellona már elfoglalta helyét a nyugati hajóraj soraiban, csatlakozva Brest blokádjához.
1763-tól 1770-ig a Bellona, Portsmouth-ban őrszolgálatot látott el. Azután nyolc évig Chatham-i szolgálat következett, ami után két évig tartó rekonstrukció kezdődött. A hajó vízalatti részét rézlemezekkel borították, ami abban az időben újdonság volt.
1781 és 1790 között a hajó az Északi-tenger és Kelet-India között cirkált. Kétszer vett részt Gibraltár védelmében.
1794 június 5.-én az angoloknak győzelmet hozó csata, a Glorius First of June után részt vett a francia hajóraj üldözésében.
1801 április 2.-án a Koppenhága alatti ütközet a Bellona számára nem éppen szerencsésen kezdődött.  A Russel-lel (74 ágyús) és az Agamemnon-nal (64 ágyús) zátonyra futott, és a harcban, amit Nelson egész karrierje legborzalmasabb ütközetének nevezett, semmiféle szerepet nem játszott.
1806 szeptember 14.-én részt vett a Foudroyant üldözésében és az Impetueux (74 ágyús) megsemmisítésében. Karrierjének következő szakasza a holland partok blokádja és őrhajózás volt.
1814 szeptemberében a Bellona ötvennégy év szolgálat után Chatham-ben szétbontásra került.
                                                                                   Forrás:wikipédia

A hajómakett méretaránya: 1:100
                      hossza:        77 cm
                      szélessége:   35 cm
                      magassága:   62 cm

Képgaléria a hajómodellről:

bellona-hajo-makett-abellona-hajo-makett-bbellona-hajo-makett-cbellona-hajo-makett-dbellona-hajo-makett-ebellona-hajo-makett-fbellona-hajo-makett-gbellona-hajo-makett-h

 
Fa hajómodellek

Kézi készítésű hajómodellek, makettek egyedi igények szerint.

Leonardo da Vinci műszaki elképzelései, makett formájában


Elérhetőség

Susányi Oszkár
Hajómodell készítő mester

2360 Gyál Bocskai u.53.

Telefon: 06-30-096-5950
E-mail:  fahajomodell@gmail.com

Gyorslinkek

Hajómodellek, hajó makettek
Ágyú makettek
Leonardo Da Vinci makettek
 A hajózásról (hajózási tudástár)   
 YouTube videó csatornánk

Fahajómodell - Susányi Oszkár hajómodell készítő mester © 2015   Cím: 2360 Gyál Bocskai u. 53.   Tel: +36 (29) 345-319

FEL